Önéletrajz Ez csak egy próba a háttérben szóló midizene lejátszásához

 Önéletrajz

 

Kezdőlap
Önéletrajz
Galéria
Hasznos linkek
Kapcsolat
Egyéb
 

1961-ben születtem Somogy megye székhelyén Kaposváron. Szüleimmel  a megye egy kistelepülésén Somogyvámoson laktam. Általános iskolai alsótagozatos tanulmányaimat is ebben faluban végeztem 1969-ig.

A további általános iskolai tanulmányimat már Fonyódon folytattam, mivel szüleim itt építettek házat és ideköltöztünk. Legtöbb gyerekkori élményem már a Balatonhoz, Fonyódhoz kötődik, ott ahol jelenleg is lakom és dolgozom.

A középiskolát Kaposváron a Gépészeti Szakközépiskolában végeztem 1975-1979-ig, majd a NMEKFFK dunaújvárosi iskolájában szereztem gépészmérnöki diplomát.
Ezt követően a  honvédség szárnyai alatt védtem 1,5 évig az országot.
 
Leszerelésem után tanári diplomát szereztem és ezzel a diplomával  a mai napig is az egyik helyi középiskolában tanítok. Szakközépiskolámban tanáraként, igazgatóhelyetteseként próbálom a felnövekvő ifjúságot felkészíteni a nagybetűs életre.

Feleségem tanítónő, így az oktatás-nevelés minden apró mozzanatait, erényeit és hibáit átélem az ifjúság első betűmegismerésétől a munkakezdésig.

Kislányom 1992-ben született. Mi vagyunk a jelen, majd lassan a múlt és Evelyn a jövő.

Fő érdeklődési köröm a műszaki berendezések, autók motorok,a fényképezés, a zene, a sport főképp a labdajátékok. A focit még jelenleg is űzöm egyre lassuló amatőr szinten.

 

Kezdőlap | Önéletrajz | Galéria | Hasznos linkek | Kapcsolat | Egyéb